Levéllel fordult a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Szerb Tudományos Akadémiához, amelyben kéri annak a tudományos feltárását, hogy mi történt a háborús években, pontosabban 1941 és 1945 között a Bácskában. Az újvidéki Magyar Szó olvasói rovatában néhány héttel ezelõtt egy szabadkai felvetette azt a kérdést, hogy kik és hányan lettek eltemetve Temerinben abba a tömegsírba, amelyet friss virággal díszítenek ismeretlen helybeliek minden halottak napjára, de amelyrõl a hivatalos szervek 1944 óta tudomást sem vesznek?

Az Akadémia nem válaszolt még a VMDK levelére. Felderítetlen fehér folt ez még az új Jugoszlávia történetében, a jugoszláviai magyarok között azonban mind gyakoribb beszédtéma. A mindössze néhány hete megjelenõ új hetilap, a Napló két folytatásban közölte Olajos Mihállyal, az egykori zentai államügyésszel készített interjú részeit, amelyben az agilis kommunista elmondja, hogy számára is ismeretlen fegyveresek eltüntették az 1944 õszén egybe terelt zentai magyarok nagyobb csoportját. Azóta sem derült ki, hogy kik voltak a tettesek, hányan estek áldozatul. Pedig ha valakinek tudnia kellett volna ezekrõl a dolgokról, akkor Olajosnak hivatalból is ismernie kellett. Az ügyet azonban olyan titok és rejtély fedi, hogy õ sem juthatott adatokhoz. Még az is lehet, hogy Olajosból azért lett elég hamar kegyvesztett ember, mert õszinte lévén nem hagyta nyugodni ez a zentai ügy, s idõnként felvetette.

A negyvennégyes bácskai eseményekrõl még egy érdekes levél jelent meg néhány nappal ezelõtt az említett újvidéki Magyar Szóban. Dr. Juhász Géza nyugalmazott egyetemi tanár ebben nyilvánosságra hozta egy ide vonatkozó emlékét. Elmondta, hogy egy alkalommal, amikor a cservenkai emlékmûvet avatták, õ tolmácskodott a jugoszláv harcosok küldöttsége és az ünnepségre érkezett magyarországi vendégek között. A cservenkai emlékmûrõl tudni kell, hogy azoknak az internáltaknak állították, akik a szerbiai Bor táborból vonultak a közeledõ szovjet csapatok elõl Ausztria felé, s akik között ott volt Radnóti Miklós is. Közülük a bácskai Cservenkán sokan áldozatul estek az õket terelõ hajcsárok kegyetlenkedéseinek. Cservenkáról Radnóti - mint tudjuk - elment még néhány száz kilómétert, de õ sem bírta ki sokáig. Magyarországra még eljutott, de a menetelés Abda községben számára egy tarkólövés után befejezõdött.

Juhász Géza elmondta, hogy a jugoszláv harcosok jelenlevõ küldöttségének egyik vezetõ tagja közölte magyarországi társával, hogy a zsablyai és csúrogi szerbek 1944 õszén küldöttséget menesztettek Berlgrádba Tito marsallhoz, s arra kértek engedélyt tõle, hogy a magyar hatóságok elvonulása és a partizán egységek bevonulása közötti interregnumban belátásuk szerint megbosszulhassák a magyarokon az 1942 januárjában elkövetett vérengzést. Akkor Újvidéken, Zsablyán és Csúrogon a polgári lakosság közül több ezer ártatlan ember esett áldozatul. Dr. Juhász szerint a két falu küldöttsége az engedélyt megkapta, legalábbis ezt közölte az a jugoszláv harcos küldöttségi tag, akinek dr. Juhász a tolmácsolást végezte (...)